Altatás

Ez az a téma, amiről szerintem minden anyuka órákig tudna beszélni. Nem véletlenül. Kevés az olyan újszülött, aki békésen alszik egész éjszaka, vagy ha újszülöttként így is tesz, valószínűleg nem tartja meg ezt a jó szokását az érettségiig.

A helyzet nálunk sem volt másként. Kisfiam születése után mi is szembesültünk az éjszakai fentlétekkel. Ez nem is jelentett akkora meglepetést, hiszen számítottunk rá. Ami viszont meglepett minket - persze főként engem, mint újdonsült anyukát - az a nappali nem alvás volt. Hiszen mindenhol az olvastam, hogy az újszülöttek a nap nagy részét átalusszák. Ja, egészen 3 hetes korukig (legalábbis Máténál ekkor volt a fordulópont). Ettől kezdve ugyanis csak 45 percet volt hajlandó egyhuzamban aludni, ezután sírva ébredt, majd nyűglődött a következő alvásig, ami hasonlóképpen alakult. És én még szerencsésnek mondhattam magam, hallottam "30 perces", sőt "20 perces" gyerekekről is. Utánaolvasva a témának megtudtam, hogy a kisbabák alvásciklusa 45 perces, ha ekkor megzavarja őket valami, könnyen felébrednek. Mivel a gyerek láthatóan nem aludta ki magát a 45 perc alatt, evidens volt, hogy nem "magától" ébred fel, hanem - esetünkben azért - mert nem tud egyedül elaludni, és így visszaaludni sem.

Gondos anyukaként utánaolvasva szinte kimeríthetetlen szakirodalmat találtam a témában. (Na ja, az álmos, kimerült anyuka elkeseredésében mindenre vevő.) Többféle módszert javasolnak:

• Szoptatás mindenek felett: Szoptasd meg mindig ha sír, altasd el cicin, hiszen úgy sem tart örökké ez az időszak.
• Ferber módszer: A másik véglet. Hagyd sírni, majd abbahagyja és egy idő után már nem fog felébredni.
• "Aludj  gyermekem": Időnként be kell menni megnyugtatni a gyereket, majd kijönni. Az időközök egyre nőnek, tehát eleinte egy perc után megy be az ember, majd 3 perc után, végül 5 percenként

 Az első táborhoz nem akartam csatlakozni, túl sok olyan típusú panaszt olvastam, hogy "segítség, 2 éves a gyerekem és csak cicin hajlandó elaludni!" Próbáltam valamiféle rendszer tartani a napban, lehetőleg az evés alvás után legyen (persze így is volt szopiba bealvás, de ez általában csak 5 percet tartott legtöbbször). A másik két módszer az elveimmel ellentétes, egyszerűen képtelen vagyok a gyerekemet sírni hagyni, akár csak egy percre is. Ilyenkor arra gondolok, én hogyan érezném magam, ha sírnék, és a hozzám legközelebb álló személy egyszerűen otthagyna. Brrr. Persze előbb-utóbb minden gyerek megtanul egyedül elaludni, de én nem akartam erre esetleg éveket várni, arról nem is beszélve, hogy láttam, hogy a gyerekem is hulla fáradt és emiatt nyűgös egész nap, így az alvástanulás az ő érdeke is volt.

Ami nekem bevált, az Tracy Hogg: A suttogó titkai című könyve. No nem az egész, csak konkrétan az alvásra vonatkozó rész. A módszer neve felvesz-letesz, a szerző szerint 4 hónapos kortól alkalmazható. A lényege, hogy betesszük a kicsit az ágyába aludni (persze a szokásos altatást megelőző ceremónia - pl. altatódal után), aki valószínűleg sírni fog, hiszen nem ezt szokta meg. Ekkor felvesszük, megnyugtatjuk, majd visszatesszük. Sír, kivesszük, megnyugtatjuk, visszatesszük. Lényeg, hogy a nyugtatásnál ne ringassuk, hiszen ez is csak egy pótcselekvés lenne. Nekem annak idején jól jött volna, ha ebben az időben olvasom mások tapasztalatait, így leírom, nálunk hogy ment.

Napközbeni altatásnál kezdtük, ekkor nekem is több kitartásom volt. Ez a legfontosabb, hogy ne adjuk fel a felénél. Nekem az lebegett a szemem előtt, hogy ez a fiamnak is az érdeke és hogy nem hagyom magára, végig mellette maradok. Első alkalommal másfél óráig tartott, míg annyira fáradt volt, hogy letettem és úgy maradt. Persze ezalatt a másfél óra alatt volt, hogy már a kezemben sem nyugodott meg, ekkor egy kis nyugtatás után újra visszatettem, majd megint kivettem. Viszont a második alkalommal már csak kb. 30 perc volt, utána már csak 10 és így tovább. Pár nappal később volt megint egy visszaesés és egy újabb 1 órás felvesz-letesz, de utána már nem volt gond. Még jó pár napig volt, hogy egyszer-kétszer ki kellett vennem, de viszonylag hamar megtanult egyedül elaludni. És láss csodát, ettől kezdve többször 1,5 órákat aludt napközben. (Én éjszaka nem csináltam a felvesz-leteszt, csak amikor az éjszakai szopikat akartam elhagyni, akkor már nem tartott sokáig.) A napközbeni alvásokkal azóta sincs gond, beteszem a kiságyba és elalszik egyedül.

Másik sarkalatos pontja az alvásnak az esti elalvás. Nálunk ez sokáig cicin ment, ilyen volt a rendszerünk, ez megfelelt nekem így, hiszen tudtam, a gyerekem egyébként el tud aludni egyedül is. Persze a szopik végével ezen is változtatni kellett. Volt egy kis sírás, hogy hol a megszokott cici (ekkor megint volt egy kis felvesz-letesz) és nyugodt megbeszélés (Máté az a típus szerencsére, akinél működik, ha nyugodt hangon elmagyarázom a dolgokat). Végül eljutottunk oda, hogy egyedül elaludt, de nekem bent kellett ülni. Lehet, hogy önző anyuka vagyok, de ezen is akartam változtatni. Úgy voltam vele, hogy mennyi mindent lehetne azalatt a fél óra alatt elvégezni, amíg bent ülök tök csendben a sötétben, ráadásul nem éreztem, hogy ezzel adok a gyereknek valamit, mert ez nem aktívan együtt töltött idő volt. Ismét Tracy Hogg volt a segítségemre és egy barátnőm saját tapasztalata, akinél a módszer bevált. Most az következett, hogy a széket, amin ültem, minden nap kicsivel közelebb kellett vinni az ajtóhoz. (Nálunk ez elég egyszerűen ment, mert nagyon pici a gyerekszoba, a kiságy vége és az ajtó között egy fél méter van kb.) A kritikus pont az volt, amikor az ajtóba ültem. Ekkor úgy ültem eleinte, hogy a hátam még félig belógott a gyerekszobába. Utána következett pár olyan nap, amikor a gyerekszoba előtt voltam, de énekeltem (Mátét mindig megnyugtatja az éneklés, vannak bevált, altatós dalaink). Jelenleg becsukom az ajtót, az ajtó előtt még eléneklek egy dal és alszik. Persze most is vannak nehezebb napok, amikor még nem elég fáradt (most 2 éves) és esetleg vissza kell menni megnyugtatni, de lényegesen jobb a helyzet, mint korábban.