Nem tudom, hogy ezzel más anyuka hogy van, rám időről időre rám tör a szorongás, vajon "megfelelően" játszom-e Mátéval, jól "fejlesztem-e" a gyereket. A történethez hozzá tartozik, hogy Máté figyelmét egész pici korától nehéz volt lekötni, emlékszem, egy éves koráig folyamatosan azzal voltam elfoglalva, hogy mivel szórakoztassam. Ez mondjuk abból is adódott, hogy a mozgásfejlődése későn indult meg, így lehet, hogy szellemileg már megtett volna olyan dolgokat, amiket fizikailag még nem tudott. Ötletadónak be is szereztem az ajánlott szakirodalmat: Deákné B. Katalin: Anya, taníts engem. Nagyon sokan ajánlották. Hát, lehet, hogy most megköveznek, de nekem nem annyira jött be. Először is sok olyasmi volt benne, amit egyébként is csináltunk, esetleg csak más formában, másrészt valahogy nagyon erőltetettnek éreztem az ilyen fajta "fejlesztést". (Minden nap meghatározott feladatokat csináljunk, még ha játékosan is.)
Nagy kő akkor esett le a szívemről, amikor dr. Vekerdy Tamás egyik előadását hallgattam. Néhány gondolat az előadásból:
